Diák visszajelzések
Szerintem nagyon mély és intim volt a történet, és pont ez az, ami akkora értéket adott neki. Tőlünk többen mondták az előadásról, hogy a saját családjukat látták a történetben, ahogy én is, ez által szerintem többen éreztek kötödést/szimpátiát a sztorihoz. Az írás baromi jó volt, nagyon-nagyon tetszett a stílus amiben meg lett írva, tényleg teljesen bele lehetett olvadni a történet világába, a darab csak úgy vitt magával, Márkot pedig nagyon bátornak tartom, hogy színházba tudta vinni a saját életét/traumáit, engem ez tökre inspirált:)
Nekem kifejezetten tetszett. Az elején lévő két játék vicces volt. Nem tudom más, hogy volt vele de én az egészet a végén (amikor mi is hozzászólhattunk, kérdéseket tehettünk fel) éreztem át igazán.
Nagyon meghatott és érdekes volt egy vidéki családképet-működést látni. Azóta sokszor eszembe jut és a saját életemre nézve is azonosulni tudok vele. Fontos téma a traumák feldolgozása és örök kérdés mennyi időt töltsünk a múlton való merengésen. Köszönöm hogy láthattam, elgondolkodtató, jó beszéd téma.
Nehézkes a Lóvasútban látottak után véleményt formálni az előadásról. Mármint nem azért, mert negatív hatással érintett, hanem mert kísértetiesen könnyen, akaratom ellenére is elutaztam 1 órára az Istállóba. Valamiért úgy éreztem: hazaérkeztem. Egy nagy körben ültünk. Kellékek a kör közepén. A dráma „története” így került szépen lassan fókuszba. A (színművész úr) Márfi Márk nem mindennapi színpadra lépése és a nézőkkel olykor kiépített szemkontaktusa borzongatóan kitűnő volt. Mindenki máshogyan élhette át az eltelt időt, nekem mindenesetre az egész csak néhány másodpercnek tűnt. Úgy éreztem kezd elnyelni a világ, utazunk, az idő pedig telik csak telik. Felhajtottunk az autópályára is. A telefon többször kicsöngött, végül nem vette fel senki. -Szünet-. Összegezve bátran állíthatom, hogy életem eddigi legjobb előadásán és egyben foglalkozásán vettem részt. Számomra ez minden szempontból elnyerte az első helyet. A tematika, az atmoszféra, a színészi játék mind- mind hamisíthatatlan és örökké felejthetetlen nyomot hagytak bennem. A jövő tavasszal debütáló: - Lassan - című felvonást már nagy elánnal várom! Köszönöm, hogy ennek én is a részese lehettem!
Hihetetlen volt, egyik legjobb színházi előadás, amit megnéztem.
Nagyon tetszett. A színdarabot nézve végig azok az érzelmek kavarogtak bennem, ami a főszereplőben, még akkor is, ha valójában nem igazán volt ugyanolyan gyerekkorunk, sőt. Ennek ellenére megérintett és szerintem értelmezhető és összerakható volt. Minden percét élveztem, meg akkor is, ha sokszor a sírás kerülgetett. Őszinte volt és, ami a legfontosabb, igazi. Eredeti és ez hozzátett, mert így nem éreztem magam egyedül azzal, hogy igenis történnek rossz dolgok és mégis van értelmük. Ez az, ami a felnőtt életünk során meghatároz minket. Az elején és végén lévő foglalkozás pedig izgalmas volt, feloldott és kicsit súgott, hogy mire számítsunk, majd magyarázatot is adott nekünk, ami, megint csak jobbá tette. Köszönöm!
Pár pillanatra nem figyeltem csak, pedig általában nehezen tudok koncentrálni.
Szerintem a TELIK egy olyan monodráma, amit minden fiatalnak érdemes megnéznie. Számtalan okból. Az egyik, hogy roppant kifejező a történet. Az érzelmek viszonyításában szerintem a modern társadalom kevés olyan remekművéhez tartozik, ami fejleszti az emberek emocionális fejlődését. Látva mindezt az előadás módban, azt a beleélést, amit a kedves színész úr hozzá ad. Abszolút merem ajánlani minden korosztálynak, ennek ellenére szerintem a fiatalság az, aki ezt a művet igazán át tudja érezni, illetve tanulhat belőle egy olyan példán keresztül, ami nem félrevezető, nem takar semmilyen jellegű hátsó szándékot, hanem tisztán az érzelmekről és a megélésről szól. (…) Ajánlani merem azoknak az embereknek, akik úgy érzik, hogy szükségük van arra, hogy lássák hogy milyen az amikor egy ember megnyílik mások előtt. Habár a színészi munka és a történet is roppant érdekes volt, ennek ellenére elengedhetetlennek tartom az előtte való foglalkozást, mivel abszolút hozzá ad a történet mélységének megértéséhez. Ha egy tétel mondatot meg kéne fogalmaznom akkor az mindenképpen az lenne hogy: ez az a mű, ami leírja azt, hogy hogy válik egy gyerek egy felnőtté. Számomra egy egészen új perspektívát nyitott a megnyílással és a mély érzelmek kifejezésével mind a színpadon, mind a magánéletben, barátok körében. Egészen biztos vagyok benne, hogy ennek a műnek meghatározó szerepe van mind a színjátszás mind az irodalom körében.
Amilyen helyzetekről meg amilyen történetekről mesél Márk, azokban az ember gyakran felismeri magát. A stílusa fülbemászó és megmarad az emberben. Szinte látni lehet az istállót, a régi autót. A végére egyre szívszorítóbb lesz, várjuk a következő lépcsőfokot, hogy megértsük, hogy ér véget a történet, amikor egyszer csak befejeződik. Utána az emberben megvan a vágy, hogy hadd hallgassam még, hadd tudjak meg többet. Biztos meg fogom nézni a folytatásokat, mert Márk stílusa és története a leginspirálóbb és a legemberközelibb, amit valaha átéltem.
Legyen több ilyen.